Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arvisura világkép

2009.09.02

  

Prenoszil Sándor
 
A SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSÍRÁS ŐSTÖRTÉNETI KÖNTÖSBEN

 (részlet)

 

És most ismerkedjünk meg az Arvisurával és az Arvisura világképpel.

 Itt most még egyszer hangsúlyozom, hogy a leírt információk a legutolsó és legmegalapozottabb kutatások eredményeit rögzítik. Lehet fenntartással fogadni az elmondottakat, de mint a magyar őstörténet része – és bizonyítékokat felmutató része! – szervesen hozzátartozik a könyv ismeretanyagához. 

 Tehát, mi is az Arvisura? Az Arvisura szent irat, krónika, mely meghatározatlan idő óta íródik. Leírások szerint a Földön Anyahita kezdte el írni. Anyahita égi eredetű asszony, aki hét társával együtt érkezett több mint tízezer ezer éve Ataisz szigetére. Űrhajójuk meghibásodott, így nem tudtak visszatérni lakóhelyükre, a Szíriuszra.

Itt a Földön több gyermeke született, de egyik gyermeke, (VAN nevű) születésekor Anyahita megbénult. Ekkor kezdte el leróni az égi tudást, az ő Arvisuráját.

Az Egyisten hitet hirdette, melyből később több földi próféta is táplálkozott. Lehet kételkedni vagy csodálkozni, de ilyen volt például Buddha, Jézus urunk és Mani. Buddhát és Jézust mindenki ismeri, de Maniról szinte semmi ismeretünk nincs. Pedig van mit tanulni róla és tőle.
Most csak néhány szót említek, hogy elhelyezhessük a történelemben.
 
Mani, Krisztus után a harmadik században élt Perzsiában. A Jézusi szeretetvallást tanította. Az ősi magyar ajkú népek nagy része is maniheus vallású volt abban az időben. A maniheus hit Árpád idejében is nagyon elterjedt volt. Többek közt ezt is az úgynevezett pogány vallások közé sorolták, mint mindent, ami nem egyezett az akkori római keresztény vallás tanaival.
 
Ha már a Szíriusznál tartunk, leírok egy érdekes történetet.
A nyugati országrészben nemrég előkerült egy régi táltos hagyatéka.
Ebben a hagyatékban volt pár nagyon érdekes több ezer éves kő, melyeken nagyon érdekes rajzok és rovásírásos betűk vannak.
Az egyiken egy űrutazás, illetve a térugrás egy módja van lerajzolva.
A másikon szintén az űrutazással kapcsolatos dolgok vannak rajzolva.
Aztán rovásjeleket is látunk az egyik kőtöredéken.
És az utolsó kövön pedig egy család látszik. A fejük fölött lévő nyíl jel valószínűleg azt jelenti, hogy felülről jöttek, tehát nem a földi világban születtek.
Ennyit erről, és most menjünk tovább.
 
A régi szíriuszi csoportok Anyahitát Boldogasszonynak hívták.
 
 
Azért, hogy az előbbieket jobban megérthessük, és földrajzilag is elhelyezhessük, lássunk néhány adatot.
 
Több ezer évvel ezelőtt a Föld arca más volt, mint manapság. Több olyan földrész, illetve sziget is volt, melyek ma már nincsenek a felszínen.
Ilyen volt például Lemúria (Kr.e. kb. 150 000-ig létezett Afrika és India között), (Madagaszkári, lemúr majom!), valamint a Mu nevű kontinens (Kr.e. kb. 22 000-ig létezett). A Csendes óceánon helyezkedett el. A mai Ausztrália volt a legnyugatibb része, és Amerika középső részénél volt az északi határa, attól pár ezer kilométerre.
Ennek a kontinensnek megmaradt részei a Húsvét szigetetek, Hawaii, a Csendes-óceáni szigetvilág. Ennek egy része volt Ataisz szigete is  (Mú egykori maradvány szárazulata ) , mely nem merült a tengerbe Mu pusztulásakor, hanem csupán Kr.e. 5038-ban süllyedt el.
Ataisz szigete a Csendes óceánban volt az Egyenlítő és a Dátumvonal kereszteződésénél.
  
Az ősi földek közé tartozott még Atlantisz, mely Kr.e. 11658-ben kezdett süllyedni, de Kr.e. 1700 körül a görögök még megemlítik, hogy van még látható része a víz fölött. Elhelyezkedése a mai Atlanti óceánban volt, Észak- és Közép-Amerika, Észak-Afrika, Dél-Európa között. Atlantisz része volt a mai Kuba, Dominika és a Bahama szigetek is.
Ugye emlékszünk még Móricz Jánosra és az általa megtalált aranylemezekre? Nos, az Arvisurát aranylemezekre rótták, a Szíriuszon használatos rovással. Ennek egy részét találhatta meg Móricz János a múlt század hatvanas éveiben.
 
Az Arvisurát Anyahita után rovó sámánok írták tovább, néha többféle rovással. 216-féle tárkány rovás volt használatban, hasonlóan a sokféle tájszóláshoz. Krisztus előtt 4040-ben egységesítették Ordoszban (a mai Kína területén) a rovás készletet, amellyel azóta is róják az Arvisurát.
 
Az Arvisura a Kárpát-medencében manapság Paál Zoltán (1913-1982) révén vált újra ismertté, hiszen 1945-től haláláig foglalkozott vele.
  
Összegzésként: az Arvisura a létező legrégebbi történelmi leírások egyike a Földön.
Az Arvisurát a Püski Könyvkiadó is kiadta 1998-ban, és kissé átszerkesztett formában 2003-ban.
 
És most még egy érdekesség: a Melegvizek Birodalma. Így nevezi az Arvisura a Kárpát-medencét.
  
Már az Ataiszra történő betelepülés előtt fejlett és szervezett életközösség lakta a Kárpát-medencét.
 
A jégkorszak bekövetkezése volt az az ok, ami miatt a térséget néhány ezer évre el kellett hagyni. Ám akkor sem ment el mindenki a Kárpátokból, hiszen a barlangokban, a hőforrások környékén számos kisebb csoport átvészelte a hideg időszakot.
 
A Kárpát-medence ősi történelmét Molnár Gábor 1972-ben így foglalta össze (Arvisura, Püski Kiadó, 2OO3. 1488. oldal): „A 24 Hun Törzsszövetség fejlett és rendezett közösségi társadalmi életforma volt.
 
A 24 Hun Törzsszövetség Kr.e. 4O4O-ben alakult meg Ordoszban azoknak a törzseknek a közreműködésével, aki már Ataiszon is szövetségben voltak.
 

Az ősi társadalmak közül ez az egyedüli közösség, melyet a 24 törzs életét alkotmányos pontokba foglaló, összefogó és irányító életforma jellemez. Időszámításunk előtt 6000-ben az életképesen működő KÁLL (uralkodó) alkotmányos intézményének létrejöttekor három pontban határozták meg alkotmányukat.

 

1. A KÁLL köteles mindenki panaszát meghallgatni és uralkodni.

2. A földmunkát végzőket cselekedetükben békén kell hagyni.

3. A várakban dolgozó tárkányok, böszörmények békében éljenek.

 

 Ezt a három pontot még Ataiszban alkották. E földrész elsüllyedése előtt Ataisz fővárosában – Dorozsmában – hozták létre a fenti törzsszövetséget a Vezéri Tanács, az Öregek Tanácsa, valamint a Fejedelmek és Királyok Tanácsa javaslatára.

Ez a három pontból álló alkotmány, Kr.e. 3870-ben Debrecenben öt pontra, majd később 24 pontosra bővült, és ez szolgáltatta az alapot az 1222-ben kiadott Aranybullához.
 

A mai napra az utolsó információ: időszámításunk előtt 3540-ben történt meg a tizenkettedik feljegyzett özönvíz a Közel-Keleten Ataisz süllyedése óta. Erről hallott Ábrahám, és erről tudósít a Biblia.

 

Forrás: http://www.prenoszilsandor.eoldal.hu/cikkek/rovasiras-tankonyv-5-6-fejezet

 

Kép

 

  A magyarság szempontjából (A Kárpát medencét leszámítva) a legfontosabb földrész Ataisz. Nevét a Tórem mitológiából ismert Atya-Istenről, Ata-Isisről kapta. A Csendes-óceánon volt található, a jelenlegi Hawaii-szigetek képezték az észak-, északkeleti csücskét.

Az utolsó jégkorszakot megelőzően őseink a Meleg Vizek Birodalmában, azaz a mai Kárpát-medencében éltek. Ezért van az, hogy a szavárd-magyarok 2004-ben már a 21.504. év számításánál tartanak! A hirtelen beköszöntő hideg elől azonban el kellett menekülniük. Azon fejlettebb népek, akik jól értettek a hajóépítéshez – a kataklizmák következtében a Csendes-óceánból újonnan kibukkanó földrészre, Mú egykori maradvány szárazulatára - Ataiszra menekültek, csakúgy, mint néhány más nép a Pamírból, Kaukázusból, stb.

Különböző törzsek éltek tehát itt, mégpedig a Fekete- és Fehér-hunok, az agabák, az úzok (a majdani pal-úzok, azaz palócok, illetve gara-úzok, azaz grúzok ősei), az indijók, a maják, a sakák (a majdani szkíták ősei), a környező szigeteken pedig az as nép (a majdani aztékok ősei). Ezen tözseknek aztán számos nemzetségük alakult ki az idők során. Már Ataiszon is éltek magyarok, ám e név mögött nem egy bizonyos törzset kell érteni, sokkal inkább egy gyűjtőfogalomról, s egyfajta szellemi minőségről van szó, melyről ezt rótták le őseink:

„A Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között megtelepedett egyistenhívőket magyaroknak nevezték. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó embereknek a vallási közösségébe tartoztak. Ezen közösségnek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében nevelték fel gyermekeiket.” (1. B. Arvisura, Kr.e. 4000-4040.)

 

Itt sohasem volt tél, így a klíma ideális feltételeket biztosított a mezőgazdaság számára, az emberek rendkívüli jólétben éltek, hiszen a domboldalakon teraszos földművelés, míg a síkságokon csatornázott öntözéses gazdálkodás folyt, s így minden szükséges élelmet meg tudtak termelni. A hegyoldalak erdőségeiben fakitermelés folyt, innen a rönköket a folyón úsztatták le a Hun-tóhoz, ahol a kézművesek megmunkálták azokat. Földalatti alagút-rendszereket építettek ki, melyek szinte az egész földrész területét – különösen a hegyeket összekötve - behálózták, s ezekben földalatti raktárakat is létesítettek. A hegyekre különböző szent kegyhelyeket építettek és itt voltak az egyes törzsek vezéri székhelyei is. A földrészt a Kékleny-hegység a Gara-zúgóval szinte kettéosztotta, mint ahogyan mai hazánkat a Duna. A folyó jobb oldali részén éltek az agabák és úzok, akik fővárosukat Kosztrómát a Hangun torkolata mellett építették fel. Ezzel átellenben terült el Dorozsma, amely a fekete és fehér hunok fővárosa volt. Fentebb, az Indus folyó feletti részen éltek a maják, indijók, valamint a Kékleny hegység feletti területen a sakák. Bár a különböző földfelszín miatt különböző kultúrák alakultak ki, ám valamennyi igen fejlett volt. Míg az agabák főként kereskedelemmel foglalkoztak, addig a hunok inkább a kézművességben, szerszámkészítésben és állattenyésztésben voltak járatosak.

 

Forrás: http://www.arvisura.van.hu/