Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aranykor és Tündér Ilona

2009.07.30


Tündér volt rég az ember is

Szíriuszról jöttünk mi le
Tündérfőnek hívtuk régen.
Csillagnevek megmutatják
Tündér volt a mi ősanyánk.

Tündérasszony társzekere
Kisgöncölünk igaz neve.
Tündérúton sétálgattunk,
Ma már csak Tejútnak hívjuk.

Tündér volt rég az ember is,
Átváltoztatta magát is.
Látott a harmadik szemével,
Világnak bölcsességével.
 

 

Kép

A magyar néphit szerint a tündérek királynőjükkel, Tündér Ilonával, a Csallóközön kívül Erdélyben is otthon voltak. Mind a két tájegység nevében is őrzi e csodás lényeket, így a Csallóköz tőlük kapta az Aranykert nevet, Erdélyt pedig ezért nevezték Tündérkertnek is.

Az aranykerti mondavilággal Csaplár Benedek, dunaszerdahelyi születésű piarista szerzetes és tanár is sokat foglalkozott. Szinte gyalog járta be az egész Csallóközt, s gyűjtésének eredményeit az Új Magyar Múzeum című tudományos folyóiratban tette közzé 1852-ben, annak első kötetében, Karcsay Gusztáv néven. A Vasárnapi Újság 1858-as évfolyamában Csallóköz Útiképek címen jelent meg folytatásokban e néprajzi vállalkozás feldolgozása.

Karcsay szerint a Csallóközben a „tündérekről általában regélnek, név szerint csak Tündér Ilonát nevezik. Regélik hogy ez a Csallóközben is járt hajdanta és a Dunán hattyú képében úszkált.
 
Midőn e táj oly gyönyörű volt, hogy arany kertnek nevezteték, sok tündér lakta akkoron, és a nagy Duna szigetei voltak legkedvesebb múlató helyeik – más emberek ezekhez akkor nem férhetett, ha csak nem valami csodálatos bűbájos mesterségek által, vagy ha valakit különösen megkedveltek, elvitték magukkal vízi tündérpalotáikba, és szolgálatukba vették, mondhatlan fény és gyönyörűség volt lakaikban, aranytól és gyémánttól ragyogott ott minden ők maguk árva leányok képében jelentek meg más emberek között, s aki velök jót tett, ezer soron jutalmazták meg. Víz alatti tartományaik messze terjedtek, egész a tengerek alatt nyúltak el. Aki hozzájuk jutott, nehéz próbák alá vetették, s ha szilárd hűséget mutatott irántok, elhalmozták kegyeikkel, de ritkán állotta sokáig: a hűtlent visszavetették bűv móddal a sanyarú életre. Nyomorúlt pásztori állapotra ébredt fel az olyan, és soha nem tudta meg miképp került ki onnét. – Már most nem léteznek idelent többé azok a tündérek. Csillagokba szálltak: ha léteznek is, nem érintkeznek halandó emberekkel, mert ezek mindig gonoszabbak”
 
Tündér Ilonát a Csallóközben szinte mindenütt ismerték. A Dunaszerdahely környéki falvakban úgy tudták, hogy a tündérek minden éjjel nagy lakomát csaptak a szigeten egy nagy, öreg fűzfa alatt. Itt állt a gazdagon terített asztal megrakva minden földi jóval, finomabbnál finomabb falatokkal, itallal, s mindenki annyit ehetett és ihatott erről az asztalról, amennyit csak akart. Ugyanis a tündérek nappalra is itthagyták az asztalt, csak éjjel jártak a szigetre. A vízből kilépve emberi alakot öltöttek, játszottak, sétálgattak. Hosszú aranyhajukból és aranyos sarujukból aranypor hullott a földre, majd ellepte az egész környéket. Ilka szigetéről – ma Jóka község van a helyén – a Macskaréven átjártak a Mogyorósi uraság rétjére. Nappal az erre tévedt csallóközi ember nemcsak lakmározhatott az ittmaradt étel-italból, hanem az aranyfövényből is annyit rakhatott a tarisznyájába, amennyit csak bírt. Egyszer azonban egy gonosz idegen tévedt a szigetre, megtalálta a roskadásig megrakott asztalt, evett, ivott mindenből, aranyport is szedett a tarisznyájába. Utána pedig háládatlan módon csúnyán lepiszkította az asztalt. Másnap éjjel ezt a tündérek látva, nagyon megharagudtak a szigetiekre – általában az emberekre, s örökre eltűntek a Csallóközből. A macskarévi révészt aranypatkóval jutalmazták meg, ott hagyták neki a kompban, amiért minden éjjel átszállította őket Ilka szigetéről.
 
Ilka szigete ma már kiszorult a Csallóközből, de a honfoglalás utáni századokban és még nagyon sokáig utána a szigetség része volt a sziget nevét adó Csalló – Challó folyón belül. E folyó medrét foglalta el – sokban az útirányt megváltoztatva – a mai Kis-Duna. Egy másik monda szerint ezen a vízen jártak át a tündérek az illésházi rétre, s amíg a komp a vízen járt, a rajta tartózkodó tündérek fésülködtek, a aranyhajukból az aranypor a vízbe hullott. Egyszer egy vándorlegény arra járva meglátta a lakmározó, mulatozó tündérlányokat, akik maguk közé fogadták, s megvendégelték őt. A lakoma után a tündérek elaludtak, a vándorlegény kihasználta ezt, levágta az alvó tündérek haját, és a Dunába dobta. A Dunába dobott aranyhajból keletkezett a Duna homokjának az aranytartalma.
 
Van egy harmadik változata is Tündér Ilona mondájának. E szerint a Csallóköz régen olyan csodaszép volt, hogy Aranykertnek nevezték. A sok szép szigetet, a csodás ágvizek partjait tündérek lakták. Királynőjük Tündér Ilona volt. Fehér hattyú képében úszkált a Dunán, reménytelenül kereste szerelmét, Árgyélus királyfit. A tündérkirálynő palotájában igen drága bútorok voltak, minden aranyból és gyémántból készült. A szobákban lévő asztalokon a legjobb ételeket és italokat találta az oda belépő. Reggeltől estig vidám zene szólt. Egyszer egy vadászfiú érkezett a tündérekhez. Ott maradt közöttük, velük mulatozott, lakomázott, majd a legszebb tündérlányt elrabolta, magával vitte. A tündér menekülni akart, de a legény megragadta az aranyhajat, kitépte és szétszórta a réten. Így lett tele aranyporral a Duna-menti rét, s ebből az aranyhajból kelt ki az árvalányhaj is.
A tündérekkel kapcsolatban tudnak olyan hiedelemről is, hogy a mulatozó társaságot egy legény leste meg, aki Tündér Ilonát elfogva levágta annak aranyhaját, s így a királynő közönséges asszonnyá változott. A legény viszont megtetszett neki, hozzá ment feleségül. Társnőit pedig a legény barátai vették el.
A csillagokba szállt tündérek egy Szerdahely környéki monda szerint a Tejútnak nevezett országúton járnak minden éjjel. Ezen az úton kerülik meg az egész világot. A királynő, Tündér Ilona pedig a Gönczöl szekerén utazik, ennek meg azért görbe a rúdja, mert igen gyorsan jár, sokat kanyarog.
A Napban is tündérek laknak arany- és gyémánt kastélyokban. A Nap sugarain járkálnak alá s fel, ezeken lelátnak a Földre, figyelik a csallóközi embereket. Az egész világot bejárják, de őket földi ember nem láthatja meg.
A Bibliában leírt vízözön végét jelző szivárvány az itteni hiedelem szerint ugyancsak a tündérek tulajdona. Egy bűbájos tündér ezen a csatornán szivárogtatja föl a vizet az égbe. Veszélyes ujjal mutatni rá, mert akkor az illetőt magához húzza, főként ha az gyermek. Az ilyen gyermek azután csak hét év múlva kerül vissza a földre. A mese szerint „egyszerre pásztori alakban találja magát messze földön (szülőfalujától messze), s nem tud afelől semmit, ami vele történt, mintha átaludta volna azt a hét esztendőt.”

A csallóközi mondák tündérei mindig segítenek az embereknek, aranyat, ételt, italt adnak nekik. A hagyomány szerint amíg a tündérek sűrűn látogatták a szigetet, nem volt itt sem szegény ember, sem koldus. Ezért volt a Csallóköz Aranykert. De vannak gonosz tündérek is, akiket egyes magyar tájakon szépasszonyként, kisasszonyként emlegetnek. Ezek a lények általában veszélyesek, jobb velük nem találkozni.

Kép

A világfa vagy égig érő fa a magyar őshitben egyetemes világjelkép volt. Mesékben Tündér Szép Ilonka aranyalmafája. Ősvallásunk Istenasszonya, halhatatlan Tündér Magyar Ilona, aki az élet vize, a világfán lakik, kinek lépte nyomán virágba borul a természet, s homlokán a Vénusz „csillagot" viseli. A női földanya megtestesítője, ki hattyú alakban jár és igazgyöngyöt sír. Az Árpádház dinasztiáját aranyalmafához, azzal Tündér Ilona Ősanyánk világfájához hasonlítják.

Források:

http://aranykert.gportal.hu/gindex.php?pg=16446106&nid=3262189

http://www.magyarekszer.hu/tartalom/termekek/eljegyzesi-gyuruk-es-karikagyuruk/istenfaleveles-karikagyuru/?t_id=104

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.